Mi a feladat?

A feladat lényegében megfelel a műszaknaplónak (hibanapló), azaz a felmerülő hiányosságok, hibák, javítások, intézkedések naplózása.

Hogy tudok feladatot létrehozni?

Feladat kétféle módon hozható létre:

– Naplózás során: nem megfelelőség, illetve kritikus érték esetén hibanapló jön létre (intézkedés szükséges a hiba elhárításához). A kritikus határérték (vagy nem megfelelőség) piros színnel látható az adott naplósorban és ezzel együtt megjelenik egy szövegbeviteli sor az intézkedés bejegyzéséhez. Ide kell bejegyezni a hiba leírását, melyből a napló lezárásakor feladat jön létre.

– Önálló bejegyzésként: naplótól független hibajelentés vagy intézkedési javaslat. Feladatlista nézetben kattintson a hozzáadás gombra (pluszjel ikon), töltse ki az „Új feladat” űrlapot, majd a pipára kattintva rögzítse azt.

Hogy tudok megnyitni/megtekinteni egy adott feladatot?

A kezdőoldalon kattintson a „Feladatok” -ra, vagy alul a kék sávban az óra ikonra, és a feladatok listanézetébe jut. Válassza ki a listából az aktuális feladatot, majd a nevére kattintva tudja megnyitni azt.

Elvégeztem a feladatot, hogy tudom lezárni az app-ban?

Nyissa meg a feladatot, majd a Jelentés sor kitöltésével jegyezze be az intézkedés elvégzését. Ezután kattintson a LEZÁR gombra. A feladat lezárható jelentés nélkül is, de ajánlatos kitölteni.

Csak naplóból tudok létrehozni feladatot?

Nem. Feladat az alábbiak szerint jöhet létre:
1. Egy naplósorban kritikus érték kerül rögzítésre és azt szeretnénk dokumentálni, ütemezni (a hiba elhárítása végett)
2. Naplótól függetlenül, önálló feladatot hozunk létre, pl. javaslatok, észrevételek

Csak megjegyzést szeretnék fűzni a naplósorhoz, nem akarok feladatot generálni. Hol tudom ezt beállítani?

Pipálja be a „Csak megjegyzés” opcióban a jelölőnégyzetet, így a beírt szöveg egyszerű információként lesz látható az archivált naplóban, nem keletkezik belőle feladat.

Létrehoztam egy új feladatot. Hol tudom hozzárendelni/értesíteni az érintett felhasználókat?

Az új feladat „Értesített” sorában kattintson a „Kérlek válassz” mezőre, majd a lenyíló listából válassza ki azokat a felhasználókat, akiket értesíteni szeretne a feladatról. A rendszer email üzenetet küld a kijelölt felhasználóknak és az applikációban is értesítést kapnak róla.

Az egység felhasználóin kívül, másnak is küldhetek értesítést a feladat létrejöttéről?

Igen, külső email címekre is küldhető értesítés. Az új feladat „Küldje el a következő e-mail címekre is” sorába gépelje be az email címet, címeket.

Mit jelentenek a színek a feladatlistában?

A színek a feladatok prioritását, az intézkedés fontosságát jelölik.

KÉK: normál prioritású intézkedés; fontos, de nem sürgős
SÁRGA: nagyon fontos feladat, sürgős intézkedést kíván
PIROS: rendkívül fontos, kritikus probléma, azonnali intézkedést kíván

Csak azonos prioritású feladatokat szeretnék látni a listában, hol tudom beállítani a feladatok szűrését?

Feladatlista nézetben kattintson a jobb felső sarokban látható tölcsér ikonra. A lenyíló listából az alábbi szűrők közül választhat:

– Összes: minden feladat látható a listában
– Nyitott: csak a nyitott feladatokat listázza
– Lezárt: csak a lezárt feladatokat listázza
– Normál: a normál prioritású feladatokat listázza (kék szín)
– Sürgős: a sürgős prioritású feladatokat listázza (sárga szín)
– Kritikus: a kritikus prioritású feladatokat listázza (piros szín)

RENDSZERÜZENETEK

Ütemezett naplózás esetén a rendszer értesítő üzeneteket küld a felhasználónak, naplói kitöltésével kapcsolatban. Emlékeztet az aktuális napló kitöltéséről és figyelmeztet az elmaradt naplózásról.A webes felületen kapcsolható ki az értesítések küldése. Egység szinten...

MENÜ

A tálcán (alul kék sáv) található 5 ikon közül kattintson az utolsó ikonra (3 vonal).Itt tárolódnak a lezárt naplók, melyek napló név, lezárási dátum és időpont alapján visszakereshetőek megtekintésre.Az applikációban történt felhasználói aktivitás naplózása: - mikor...

IDŐZÍTÉS, ÜTEMEZÉS

Opcionálisan minden napló ütemezhető az ellenőrzések aktuális időpontjára, dátumára. Ez azt jelenti, hogy a rendszer automatikusan létrehozza a beállított határidőre az adott naplókat és jelzi a felhasználónak, ha kitöltésre vár egy ellenőrzési lap vagy éppen elmaradt...

NAPLÓK, NAPLÓSOROK

A kezelőfelületen kattintson a „Naplók” -ra, majd válassza ki a listából a kitöltendő naplót. A napló nevére kattintva megnyitja az űrlapot és kezdheti a sorok kitöltését.Naplósor típustól függően alapvetően kétféleképpen lehet kitölteni a naplósorokat: értéket adok...

KEZDŐLAP

A kezdőlapon az alábbi információkat láthatjuk: - Felhasználó neve (üdvözlés) - Egység neve (és kiválasztása, ha több egység van) - Naplók száma: mennyi napló nincs lezárva / hány napló érhető el - Feladatok száma: mennyi feladat nincs lezárva / hány feladat került a...

REGISZTRÁCIÓ, BELÉPÉS

Első lépésként regisztrálnunk kell az onir.hu weboldalon. Lépjünk be a „Bejelentkezés” menüpontba, majd a Belépés ablak alsó részében található „Regisztráció” feliratra kattintva kövessük végig a regisztrációs instrukciókat. A regisztráció során megadott e-mail címre...

ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEK

Online naplózási informatikai rendszer. Magyarországon az első HACCP naplózási és felügyeleti rendszer, mely alkalmas a papíralapú HACCP ellenőrző naplózás kiváltására, akár 80% -kal kevesebb időráfordítás mellett.Igen.Igen. 2 hetes tesztidőszakot biztosítunk...